A rutin döntött Ajkán

Fiatal csapatunk szettet rabolt a dobogós otthonában
SZESE Röplabda hírek
Röpisuli SE Ajka–SZESE Győr 3–1 (20, -24, 16, 18)
Ajka, NB II-es női mérkőzés. V.: Szél, Mocsnik.

SZESE: Szalai F., KOKAS, Cornette, Gintli, Butsy, Horváth L. Csere: Porga (liberó), Gergely, Hirni. Vezetőedző: Oroszi László.

Utolsó idei mérkőzésén lépett pályára Ajkán NB-II es női csapatunk. Bár a bemelegítés kissé „fagyosra” sikerült, jó ritmusban kezdtük a mérkőzést. A hazai csapat erős nyitásaival sikerült megbirkóznunk és végig tartottuk magunkat. Bár elveszítettük a szettet, de a lányokon érezhető volt, hogy több van ennél a csapatban.

Álomszerűen kezdtük a szettet és 6–1-re, majd 16–9-re is vezettünk. Mi irányítottuk a játékot és végre az ellenfelünk kapaszkodott az eredmény után. Bár a végjátékban utolértek minket az ajkaiak, végig volt tartásunk és 24–24-nél sem estünk össze, így sikerült megnyernünk ezt a szettet.

A harmadik szett is hasonlóan alakult, mint az első: végig tartottuk magunkat, majd a végjátékban néhány hiba elég volt az ellenfelünknek, hogy újból vezetéshez jusson.

A negyedik szettben a hazaiak mindent beleadtak, érezték, hogy csak így van esélyük. A játszma közepéig sikerült tartanunk a tempót, de ekkor néhány hiba megpecsételte a sorsunkat, így végül az Ajka megnyerte a mérkőzést.

Oroszi László: – Változatos és izgalmas évet sikerült zárnunk. Tudtuk, hogy ebben az idényben fiatal, rutintalan csapatunk nem lesz ütőképes a bajnokságban. Óriási munkát végeztünk el, a lányok életkorukat meghaladó érettségről, fegyelemről és akaraterőről tettek tanúbizonyságot. Az eredményesség miatt sincs okunk aggodalomra, hiszen tudtunk szetteket és mérkőzést is nyerni. A formaingadozás, az előforduló hibák, még egy darabig a játékunk részei lesznek. A fejlődésünk egyenletes, reméljük, hogy nemsokára közönség előtt is bemutathatjuk a tudásunkat.

Kövess minket!