Hiányzott az átütőerő

Nagy csatában nem jött össze a pontszerzés Pécsen
SZESE Röplabda hírek
PTE-PEAC–SZESE Győr 3–1 (24, 21, -19, 23)
Pécs, NB II-es férfimérkőzés, 40 néző. V.: Árpás, Selega.

SZESE: Csank, Szántósi, Mészáros Á., Zavadil, Pap J., Tigyi. Csere: Szalay B., Kiss D. (liberók), Bicskó, Szalay Zs., Kiss Á., Mihályi. Vezetőedző: Sólymos Péter.

Nagyon jól kezdtük az első szettet, ahol 6–1-es állásnál a pécsieknek kellett időt kérniük. A folytatásban állandósulni látszott a különbség, de a szokásos hibákat elkövetve húsz pont környékén engedtük felzárkózni az ellenfelet és megfordítani az állást.

A második felvonásban viszonylag szorosan alakult az állás, majd a házigazdának sikerült ellépnie néhány ponttal, a végjátékban pedig már nem sikerült közelebb jönnünk a baranyai alakulathoz.

A harmadik játszmában sokkal jobban koncentráltak a fiúk, a találkozó ezen szakaszában a négyes ütőknek is jobban ment kicsit a játék, így egy szettet sikerült rabolnunk a Mecsek aljáról.

A negyedik etapban nagyon sokáig fej fej mellett haladt a két csapat, majd a végjátékban két olyan hibát vétettek a mieink, ami végül megbosszulta magát és a pontszerzésbe került.

Sólymos Péter: – Elégedett vagyok a játékunkkal, mert csapatként funkcionáltunk és megvolt az összhang, de sajnos négyes ütő poszton nem volt meg a fiúkban a kellő átütőerő és megoldóképesség.

Kövess minket!