Rangadót nyertek a hölgyek

Az Érd 3:1-es legyőzésével megelőztük riválisunkat
SZESE Röplabda hírek
SZESE Győr–Delta RSE Érd 3–1 (19, -19, 22, 23)
Győr, egyetemi csarnok, NB II-es női mérkőzés, 30 néző. V.: Őri, Sipos Z.

SZESE: Butsy, Szalai F., Orbán A., Gintli, Pálmay, Édel. Csere: Porga (liberó), Hirni. Vezetőedző: Oroszi László.

Szorosan kezdődött a mérkőzés és az első nyolc pontot fej fej mellett tették meg a csapatok, majd a mieink léptek el hét ponttal a szett közepére. A folytatásban tovább nőtt a különbség, ami 23–13-nál a tíz pontot is elérte, s habár a játszmát megnyertük, a végjátékra hagytuk közelebb jönni a vendégeket. A második játékrészben nagyon roszul kezdtünk: az érdiek 8–0-al nyitottak, s csak ezután szereztük az első pontunkat. Az időkérést követően összeszedték magukat a lányok és a szett közepére három pontra is felzárkóztunk, de közelebb nem sikerült férkőznünk az Érdhez. A harmadik felvonás is szorosan alakult, hol az egyik, hol a másik fél vezetett egy ponttal. A játszma közepén 14–14-nél egyenlítettünk, majd fordítanunk is sikerült, a hajrának pedig már öt pontos előnyről vágtunk neki, amit a végére ha nehezen is, de sikerült megtartanunk. A negyedik etapban gyorsan elléptünk a Pest megyeiektől, így gyorsan időt kértek a vendégek, akik a szett közepére azonban egál közelbe zárkóztak. Ezt követően pár ponttal a vendégek léptek el, de a végletekig kiélezett hajrában végül sikerült megnyernünk a találkozót.

Oroszi László: – Habár megnyertük a mérkőzést, mindnyájunknak jobban kell koncentrálni. Eljutottunk arra a szintre, hogy a labdamenetekben tartani tudjuk magunkat, de még mindig nem a biztonságos játékunk, hanem az ellenfél hibái miatt nyerünk.

Kövess minket!