Fehér Tibor értékelte a csonka évadot

SZESE Röplabda hírek
Az MRSZ csütörtöki határozata érzékenyen érinti csapatunkat is, amely szép évet tudhat maga mögött több korosztályban is. A rövid tavaszi szezonról és bajnoki évről, valamint a döntésről Fehér Tibor szakmai igazgató beszélt.

„Borzasztóan sajnáljuk, hogy így ért véget az idény, mert sok csapatunk szép eredményeket ért el a bajnokságban és jó helyezéseket vártunk. Ettől függetlenül természetesen egyetértünk a szövetség döntésével. Innentől a következő évet kell építeni, a játékosokat megtartani és segíteni őket abban, hogy megfelelő fizikai állapotban kezdhessék a következő bajnokságot. Hasonló szakmai stábbal és szakmaisággal szeretnénk folytatni a következő évadot, s játékosainkra is számítunk a továbbiakban is. Egyesületünk vezetése mindenkinek gratulál a csonka évben elvégzett munkához és bízik a sikeres folytatásban.”

Szakmai igazgatónk egyelőre bizonytalan a jövőt illetően. „A gazdasági károk kiszámíthatatlanok, nem tudhatjuk, hogy mik lesznek a jövő évi lehetőségek, de az egyetem továbbra is maximálisan támogatja a munkánkat. Szintén nem tudhatjuk, hogy az átigazolási szezon mit hoz, de bízunk benne, hogy inkább érkeznek játékosok, mint távoznak” – fogalmazott.

Felnőtt férfi csapatunk 1 pontra az első helytől, pontazonossággal harmadikként állt a lefújás pillanatában az NB II-es bajnokságban, míg a nők második helyen „végeztek” az NB II alsó házában az eredmény nélkül zárult évadban.

Kövess minket!