SZESE Győr–Röpisuli SE Ajka 0–3 (20, 17, 23)
Győr, egyetemi edzőcsarnok, NB II-es női mérkőzés, 30 néző. V.: Szarka, Halász.
SZESE: Vargán, Cornette, Kokas, Szalai F., GINTLI, Horváth L. Csere: Porga (liberó), Hirni, Butsy. Vezetőedző: Oroszi László.
Gyors kettő-nullával kezdtünk, de nem sikerült tetemesebb előnyt kialakítanunk a találkozó elején, ugyanis a vendégek rendre egyenlíteni tudtak. A játszma közepére aztán többet hibáztak a lányok, így az Ajka átvette a vezetést, majd öttel ellépett. A szerencse sem állt mellettünk ebben a szakaszban: hiába szálltak be jobban a cseréink, a különbség nem csökkent. Már 21–15 volt az állás, amikor elkezdtünk visszakapaszkodni, ez egészen 22–19-ig sikerült is, azonban közelebb már nem jutottunk.
A fordulást követően gyors pontváltással indított a két együttes és sokáig az egy ide, egy oda játék ment. A játékrész közepéig fej-fej mellett haladt velünk a Veszprém megyei gárda, 12–11-nél azonban átvették a vezetést a vendégek, akik fokozatosan egyre nagyobb előnyt építettek ki maguknak. Mínusz nyolcnál kissé úgy tűnt, feladták a lányok: 20–12 után már csak néhány pontot sikerült szereznünk, de szorosabb már nem lett az állás.
A harmadik felvonás is hasonlóan kezdődött, mint az első kettő: egy-egy ponttal mindig vezettünk, majd az ajkaiak egyenlítettek. A szett közepéig aztán sikerült őrizni az előnyt, de 13–13-nál ismét beértek minket a bakonyiak, majd 16–15-nél a vezetést is átvették. A hajrára 20–19-es ajkai előnyről vágtunk neki, majd 24–22-nél az első meccslabdát hárítottuk, egyenlítenünk azonban már nem sikerült.
Oroszi László: – Sajnos a felnőtt játékosaink jelenleg nem teszik hozzá a szükséges edzésmunkát, ami az eredményességhez kellene. Hozzáállásban nagyon sokat kell még fejlődnünk. A fiatalok rengeteget dolgoztak, sokat fejlődtek, amiért dicséret illeti őket.