Túl kell lépni az árnyékunkon

Az első szettet követően elbíztuk magunkat, s kikaptunk a Szombathelytől
SZESE Röplabda hírek
SZESE Győr–Szombathelyi ESE 1–3 (23, -20, -17, -18)
Győr, egyetemi edzőcsarnok, NB II-es férfimérkőzés, rájátszás, zárt kapuk mögött. V.: Őri, Prukner.

SZESE: Gyuris, Pap J., Csank, Szántósi, Dávid M., Mészáros Á. Csere: Kiss D. (liberó), Lőrincz, Kiss Á., Zavadil, Mihályi. Vezetőedző: Sólymos Péter.

Jól kezdtek a mieink, gyorsan elléptek a vendégektől és már öt ponttal is vezettek a találkozó elején. Időkérést követően felébredtek a Szombathelyiek, akik 11–11-nél egyenlítettek. A folytatásban szoros maradt a szett, többnyire azonban a győri srácok vezettek egy-két ponttal, akik végül be is húzták az első játszmát.

A fordulást követően is mi jutottunk vezetéshez, néhány pont erejéig azonban tudta tartani a lépést a vasi alakulat. A folytatásban állandósulni látszott a négy pontos hazai vezetés, aztán tíz pontnál megtorpantak a mieink, így 11–10-re fordított a Szombathely. Innen ádáz csata kezdődött, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett, ellépni azonban sokáig egyik sem tudott. A játszma végére egyre többet hibáztak a mieink, főleg védekezésben, így végül a vendégek húzták be a második szettet.

A harmadik etapban is a SzoESE kezdett koncentráltabban, így nagyon hamar öt pontos előnyre tett szert (6–1). Sajnos a játékunk a folytatásban sem javult fel, így egyre nagyobbra nőtt a különbség. A szett hajrájára 20–11-es szombathelyi előnyről fordultak a csapatok. Itt kicsit megrázták magukat a fiúk, de sokkal közelebb nem tudtak férkőzni ellenfelükhöz, így fordított a Szombathely.

Innentől az már biztos volt, hogy első rájátszás-mérkőzésünkön pontot hullajtunk hazai pályán, de az még nem, hogy szerzünk-e. Ennek fényében mindent beleadtak a srácok a negyedik szettben, 4–1 után azonban feltámadt a SzoESE, s 6–6-nál utolérte a mieinket, majd fordított. A játszma közepére már négy volt a vendégelőny, mire egyenlítettünk volna azonban ismét válaszolt a vasi együttes, amely újra ellépett. A hajrára elfogytunk, 21–18-ról kellett volna megkezdenünk a felzárkózást, azonban a rossz nyitásfogadások és támadóhibák megpecsételték a sorsunkat.

Sólymos Péter: – Nagyon nehéz lesz úgy mérkőzést nyernünk, ha saját magunk árnyékát nem tudjuk túllépni. Az első szett után elhittük, hogy ennyi elég, de sajnos nem volt az.

Kövess minket!